Az MNB friss előrejelzése szerint a GDP-növekedés az idei 4,9% után jövőre 3,7%-os lehet, ezt követően 3,5%-on stabilizálódik, miközben az infláció átmeneti emelkedés után visszatér a 3%-os jegybanki célra.
Az Európai Unióban továbbra is tetten érhető a kelet-nyugati szakadék a gazdasági teljesítmény és az életszínvonal tekintetében egyaránt, derült ki az Eurostat friss adataiból. A közép-kelet-európai országok jobbára a lista vége felé vannak, és Magyarország szempontjából egy szomorú esemény valósult meg tavaly: már nem csak Románia előzi meg Magyarországot, hanem Horvátország is utolért bennünket a fogyasztásban. Az egy főre jutó GDP-ben azonban kifejezetten nagyot ugrottunk előre, amivel újra leelőztük Lengyelországot.
A kormány jövő év február-márciusban újabb gazdaságvédelmi akciótervvel segíti a magyar gazdaság szereplőit, ami egyebek között további adócsökkentést és adóadminisztráció-mérséklést jelent - közölte a pénzügyminiszter pénteken Debrecenben, a hajdú-bihari TOP 100 kiadvány bemutatóján.
Magyarországon egyre kevesebb vállalat panaszkodik arra, hogy nem találja meg a szükséges munkaerőt a legfrissebb felmérések szerint. Ez egy újabb jele annak, hogy vége lehet a hatalmas munkaerőhiány időszakának, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra minden vállalat megtalálja a számára szükséges munkavállalókat. Magyarország így már nem lóg ki a régiós országok közül, azonban egy módszertani váltás is szerepet játszhat a változásban, miközben kezd visszatérni a korábban már jól ismert probléma: az elégtelen kereslet.
Sok jel mutat arra, hogy 2020-ban is jól járhatnak az aranyba fektetők az idei évhez hasonlóan. Megnéztük, hogy milyen forgatókönyvek esetén lehet jó választás jövőre a sárga nemesfém, összegyűjtöttük az elemzők álláspontját is, azonban úgy véljük, még nincs itt az ideje beszállni az aranyba, azonban hamarosan eljöhet a megfelelő pillanat.
Egyre kevesebb az üres álláshely Magyarországon, a csökkenés nagyrészt annak köszönhető, hogy a versenyszférában egyre kisebb problémát jelent a munkaerőhiány. A költségvetési szektor helyzete azonban továbbra is kifejezetten kedvezőtlen. Az adatok összességében azt sugallják, hogy a munkaerőhiány egyre kisebb problémát jelent Magyarországon.
A fenntartható fejlődés három pillére az ökológiai fenntarthatóság, a gazdasági növekedés és a társadalmi egyenlőtlenség kérdése – állapította meg az MNB Növekedési jelentése. A jegybank szerint kevesebb erőforrást kellene felhasználni ahhoz, hogy fenntartható legyen a gazdaság. Szerintük abban az esetben, ha folytatódik a szén-hidrogén alapú növekedés, az egy zsákutcába vezet, viszont ha sikerül átállni egy zöld növekedési pályára, akkor magasabb GDP-t érhetünk el hosszú távon, mint a jelenlegi modell folytatásával.
A szénadó piacbarát módon tudná kezelni a világ üvegházhatású gázkibocsátását, mellyel még a Párizsi Egyezményben vállalt 1,5 és 2 fok Celsius közötti globális hőmérsékletnövekedés is tarthatóvá válna 2100-ig. Drágább energiaköltségekhez vezetne a megoldás, de a befolyó adóból kompenzálni lehetne a legnagyobb veszteseket. A svédeknek már sikerült.
Egyértelműen állítható, hogy a magyar gazdasági fejlődés jelenleg inkább nem fenntartható módon zajlik - mondja Bartus Gábor környezetgazdász, aki a Nemzeti Fenntarható Fejlődési Tanács titkáraként részt vett a harmadik előrehaladási jelentés elkészítésében. A ma megjelenő értékelés környezeti és humán fenntarthatósági foprdulatot sürget. A szakértő szerint régiós összevetésben sem alakul jól a magyar növekedési minta, és a kettészakadó visegrádi blokk rosszabbul teljesítő teljesítő felébe kerülhetünk.
Októberben a német ipari termelés 1,7%-kal maradt el a szeptemberitől, így folytatódott a szektor lejtmenete. A tegnap megjelent gyenge gyáripari rendelések és múlt heti kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy Németország a negyedik negyedévet is rosszul kezdte, így recesszióközeli állapotban maradt.
Közép-Európa jelentősége az elmúlt években folyamatosan nőtt, Európa gazdasági növekedési motorjává vált - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tokióban. A tárcavezető a Japán Külkereskedelmi Szervezet (Jetro) kelet-közép-európai szemináriumán felszólalva hangsúlyozta: a közép-európai régió nagy változásokon ment át az elmúlt évek során, hiszen míg korábban a térség országai az utolsók között voltak Európában, most számos gazdasági mutató alapján az élen járnak.
A monetáris politika stratégiájának felülvizsgálatához alapos elemzés és nyitottság szükséges - jelentette ki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank újonnan megválasztott elnöke hétfőn az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó bizottságában hétfőn.
Novemberben tovább zsugorodott, 2009 májusa óta legalacsonyabb szintű volt az orosz feldolgozóipar teljesítménye a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet hétfőn közölt beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.
A kínai gazdaság minden ismert fejlődési logika ellenében mutat fel óriási gazdasági növekedést - állítja Dominique Dwor-Frecaut közgazdász. A korábban az IMF-nél, Világbanknál, Fednél is dolgozó szakember szerint a világ második legnagyobb gazdaságának növekedése valójában a válság óta gyorsan csökkent, és mára alig több, mint fele lehet a hivatalosnak.
Az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kínai statisztikai hivatal 2,1%-kal felfelé módosította a 2018-as évre korábban adott GDP-becslését, így könnyebben elérheti azt a célját, hogy a gazdaságát 2020-ra megduplázza a tíz évvel korábbi állapothoz képest – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
Enyhén csökkentette a kínai jegybank a referencia kamatlábakat szerdán annak jeleként, hogy a Peking igyekszik mérsékelni a reálgazdaság finanszírozási költségeit.
Várhatóan a jövő év elején körvonalazódhatnak a szóba jöhető újabb gazdaságélénkítő lépések, azaz a második gazdaságvédelmi akcióterv elemei – jelezte a Magyar Nemzetnek Varga Mihály a minap közzétett 5%-os harmadik negyedéves GDP-adatot követően. Az egykulcsos szja csak 2021 körül kerülhet napirendre, a kata adónem körüli radikális javaslatokról pedig még egyeztet a tárca – jelezte a pénzügyminiszter.
"Nehéz próbatétel előtt állunk, mert az előrejelzések szerint a nyugat-európai gazdaságokra hidegebb, borúsabb idők jönnek" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pozsonyhoz tartozó Dévényben vasárnap.